Kevés város büszkélkedhet azzal, hogy kellős közepén, elrekesztvén szinte a köztől, hajdani polgársága által teremtett és máig teljes szépségében megtartott belsőkertet őriz. A városfalnál álló, nyolcszög alapú, csúcsban végződő manzárdtetővel koronázott, kétszintes Barokk pavilon Pécs egyik legszebb helyén, a parkosított Szent István tér nyugati oldalán található.
A várfalra épített kerti pavilon kvalitásai a műfaj egyik legjobb helyi emlékének rangját biztosítják számára. A XVIII. sz. folyamán Pécsett több, igényes, barokk díszkertet létesítettek, szökőkutakkal, szobrokkal, pavilonokkal. A szóban forgó klasszicizáló késő barokk stílusú pavilon építésének pontos idejét nem ismerjük. Írott forrásban először 1818-ban említik, de stíluskritikai alapon legalább egy évtizeddel korábbra keltezhetjük. A Kafka Jazz Cafe és a Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit kft. összefogásával Pécs e „rejtőzködő helyszínét” szeretné visszaadni a város lakóinak. Igényes kávézóval, s szervezett minőségi programokkal ráirányítani a figyelmet, lehetőséget teremteni a kulturális hagyományok újraértelmezésére, a kor színvonalának megfelelő interpretációjára, az új nemzedékek kultúrafogyasztási szokásaihoz igazodó, azokat alakító, modern újrafogalmazására.
| Nyitvatartás: | Hétfő-Vasárnap: 10:00-2:00 |
Vendégkönyv
A környéke.hu egy országos lefedettséggel rendelkező információs rendszer, melynek segítségével megtervezhető egy színvonalas hazai nyaralás, kirándulás, hosszú-hétvége.
A rendszer tartalmát teljes mértékben a rendszer használói alakítják (természetesen némi moderálással). A mindenki által szerkesztett tartalomból útitervek készíthetők, illetve mások által készített útitervek kereshetők, kinyomtathatók.